Akár profi sportolóról, akár egy igazi sportrajongóról legyen szó, a teljesítmény növelése mellett törekednünk kell egészségünk megőrzésére is!

Az aktív sportolás velejárója a kisebb-nagyobb sérülések, amelyek előbb-utóbb minden résztvevő életét képesek megkeseríteni. A rehabilitáció során pedig kiemelten fontos a jó gyógyulási program, függetlenül attól, hogy profi, vagy amatőr módon gyakorlunk valamit. Fontos cél, - a felépülési idő csökkentése mellett - a lehető legkevesebb káros mellékhatás elérése.

A Nemzeti Labdarúgó Liga (NFL) 2017. júliusában tett érdeklődő lépéseket a kannabisz lehetséges fájdalomcsillapító kezelésként való felhasználásának tanulmányozása számára. Ennek bejelentése, már egy a játékosok szakszervezete (NFLPA) által elkészített saját független tanulmányt követően valósult meg.

A kananbisz, mint sportgyógyszer iránti érdeklődés a korábbi játékosokban merült fel. Visszavonulásukat követően sok játékos fordult a kannabisz alapú készítményekhez, karrierük alatt elszenvedett sérüléseikből származó fájdalmak csillapítására. Az amerikai futball csak egy a kontakt sportok közül, ahol a készítmények lehetséges pozitív hatásai alkalmazhatóak, továbbá velük együtt más fájdalomcsillapító gyógyszerek alkalmazása kiváltható, csökkentve ezzel a mellékhatások kockázatát.

Ricky Williams a volt Miami Dolphins játékosa véleménye a következő: "Tudtam és éreztem, hogy a kannabisz mennyire pozitív hatással van a szervezetemre,mind fizikailag, érzelmileg, és pszichikailag."  

A kannabiszkezelések alternatívaként megkönnyebbülést jelent azon sportolók számára, akik krónikus fájdalmakkal küzdenek. A vényköteles opioidok jelenleg a legelterjedtebb kezelési formák ezen fájdalmak csillapítására. Ráadásul ezek sokszor hatástalannak is bizonyulnak, hozzátéve, hogy hosszú távon komoly mellékhatásokat okozhatnak, ideértve a fájdalom fokozódását, függőség kialakulását, szélsőséges esetben pedig ezek túladagolása is előfordulhat.

Az ESPN megbízásából készített tanulmányban az egyik kulcsfontosságú megállapítás rámutat arra, hogy a játékosok 52%-a vényköteles fájdalomcsillapítót használt karrierje során, továbbá a játékosok 71%-a elismerte, hogy a játéknapokon előfordult, hogy visszaéltek ezekkel a gyógyszerekkel.

Eugene Monroe, korábbi Baltimore Ravens játékos elmondása szerint a fájdalmai sosem enyhültek, a teste folyton sérülésekkel küzdött. Monroe amióta alkalmazza a kannabisz alapú készítményeket, fájdalmai csillapodtak.

Eddig a bevett szokás a profi sportban az opioid alapú gyógyszerek felírása volt fájdalomcsillapításra. Az egyre növekvő aggodalmat a készítményekkel összefüggő túladagolások és halálesetek növekedése váltotta ki, amelynek köszönhetően került előtérbe a kananbisz mint fájdalomcsillapító és szorongáscsökkentő alternatíva, a játékosok hosszú távú jóléte érdekében.

Természetesen, nem kizárólag a profi sportolók érdemlik meg a biztonságosabb és hatékonyabb megoldást. Bármely sportoló vagy aktív életmódú ember részesülhet ilyen típusú kezelési alternatívákban. A tevékenység típusától függetlenül a kannabisz széles körben segíthet az embereknek különféle sérülések kezelésére és a rehabilitációs folyamatok során.

Ez lehet kisebb és súlyosabb, az aktivitástól és a sporttól függően más és más. Legyen szó duzzadt/fájó izmokról, törést követő rehabilitációról, ficamról, vagy szellemi kiégésről.

A kananbisz olyan fitokannabinoidoknak nevezett vegyületeket tartalmaz, amelyek biológiailag úgy viselkednek, mint az emberi testben bioszintetizált endokannabinoidok. A kananbisz kannanbinoidok kölcsönhatásba lépnek a testünkben lévő receptorokkal, hogy segítsenek létrehozni és fenntartani a homeosztatitást vagy más szóval egyensúlyt. Ugyanezek a receptorokat, ha stimulálják a kannabisz növényben található kannabinoidok, segíthetnek számtalan sérülés és betegség enyhítésében. Így pozitív előnyei lehetnek például:

  • Gyulladáscsökkentésben
  • Fájdalomcsillapításnál
  • Védelmet nyújt az idegrendszer számára
  • Seb és csont gyógyulásának serkentésében
  • Görcsoldásban
  • Szorongáscsökkentésben

A THC és a CBD, valamint a kananbisz növényben található terpének együttes alkalmazása egy társas hatásnak nevezett folyamat által fejti ki fokozott hatékonyságát. Jelenleg az Unióban megengedett 0,2% THC tartalommal rendelkező, az-az a teljes spektrumú készítmények ezzel a kevés %-val is elérik ezt a hatást. A CBD alapú termékek megjelenése megnyitotta az ajtót azoknak a sportolóknak, akik természetes, kockázat mentes fájdalomcsillapítást keresnek. Nem elfelejtve, hogy gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően fokozza a regenerációt, melynek köszönhetően a fejlődés is eredményesebb lehet.

A leggyakoribb  ilyen termékek a:

  • CBD víz
  • Topikumok
  • Tinktúrák
  • Kapszulák
  • Transzdermális tapaszok
  • Szublingális spray-k

Ezek a készítmények lehetővé teszik az emberek számára, hogy a kananbisz növényben található különféle vegyületeket könnyen és hatékonyan felhasználhassák. Akár hosszú, vagy rövid távú rehabilitációról legyen szó, egy súlyos vagy enyhe sérülés után, a CBD tartalmú termékek elősegíthetik a hatékonyabb, gyorsabb gyógyulást.